A Valentin-nap vagy Bálint-nap már világszerte a szerelmesek napja – de honnan ered ez a különleges nap?
A Valentin-nap gyökerei a kereszténység előtti időszakra nyúlnak vissza. Február 15-én tartották ugyanis az ókori Rómában a Luperkália nevű termékenységi ünnepet. Lupercus, a farkas alakjában megjelenő istenség kiengesztelése érdekében ekkor két kiválasztott ifjú, egy fiú és egy leány, különféle pogány rítusokat követően, majdnem teljesen meztelenül szaladtak át a város utcáin. Kezükben kecskebőrből készült, rituális korbáccsal megostorozták az útjukba kerülő járókelőket, főleg a fiatal nőket, akik gyakran szánt szándékkal keresték velük a találkozást. Mivel a hiedelem szerint a rituális korbácsolásnak tisztító hatása volt és termékenységet, gyermekáldást hozott a megkorbácsolt nőknek.
De ennél kellemesebb része is volt az ünnepségnek: minden hajadon bedobott egy, a nevét tartalmazó cetlit egy edénybe, amiből az egyedülálló fiúk húztak. Az így létrejött párok együtt töltötték az ünnepséget, de a hagyomány szerint az is előfordult, hogy utána is együtt maradtak. Nem csoda, hogy a keresztény egyház azután rossz szemmel nézte a Luperkália szabad szeretőválasztással összekapcsolódó pogány ünnepét.
A Valentin-nap ugyan viszonylag új szokásnak számít nálunk, Bálint napjához azonban többféle hiedelem is kapcsolódik.
Néhány példa:
Ha egy hajadon ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni – de boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, akkor gazdag férfi felesége lesz.
Ha egy fiatalasszony Bálint napján félbe vág egy almát, amennyi magot talál benne, annyi gyermeke fog születni.
Bálint-napon babérlevelet kell a párna alá tenni, így a fiatal leány megálmodja a jövendőbelije nevét.
Bálint nap reggelén a szerelmes csók szerencsét hoz.
A népi hagyomány szerint ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés.
